A 19. század közepe óta foglalkoztatja az embereket az intelligencia mibenléte, és mérése, de akkor még nem rendelkeztek megfelelő eszközzel ennek kiderítésére.
Idővel azonban az emberi intelligencia felmérésére egyre jobb módszereket dolgoztak ki, amelyek az agyat a teljesítőképessége alapján vizsgálták.
Az első megbízhatónak mondható IQ-tesztet két pszichológus - Alfred Binet és Theodore Simon állította össze. Azt vizsgálták, hogyan tudnak a gyerekek az iskolában megjegyezni bizonyos adatokat, milyenek a gyakorlati ismereteik, milyen szókinccsel rendelkeznek, hogyan oldanak meg bizonyos problémákat.
Az volt a céljuk, hogy kiderítsék, vajon a rosszul tanuló gyerekek közül kik születtek úgy, hogy eleve nem képesek jobb eredményt elérni, és kik azok, akik egyszerűen csak lusták, vagy az ismereteik hiányosak.
A vizsgálati eredmények alapján meghatározásra került az ún. mentális kor. Ezt hasonlították össze a naptári korral. Azt, aki mentálisan idősebbnek bizonyult a naptári koránál, intelligensebbnek nevezték (ezek a „koraérett“ gyerekek).
Ezt követően került sor a felnőttek tesztelésére való kérdések összeállítására.
Nem minden IQ-t vizsgáló teszt egyforma. Sok függ attól, mit is mér valójában. Ennek alapján különböző lesz a kérdések és feladatok összetétele is.
A standard IQ-teszt, amellyel a gyakorlatban találkozni szoktunk, több olyan tipikus, az alapvető mentális képességek vizsgálatának megfelelő feladatból áll, amelyek megkülönböztetését és meghatározását Louise Thurston kezdte el.
Ilyenek a verbális értéskészség, szóbeli folyamatosság, induktív következtetés, térlátás, számok, memória, érzékelési sebesség.
Az IQ mértéke az emberi élet során nem nagyon változik, ám az emberi gondolkodás fejlődésére való tekintettel a teszteket mindig az adott kor igényeihez szükséges igazítani. A kapott értékek közötti kisebb eltéréseket olyan tényezők okozhatják, amelyek a teszt kitöltése során befolyásolnak minket.